Miközben ott feküdtünk és nevettünk, valaki felénk
lépkedett, mind a ketten felálltunk rögtönk tudtuk, hogy ki az: Nahuel volt, de
mit keres egyáltalán itt? Vagy honnan tudta, hogy én itt vagyok?
-
te? Mit akarsz itt?
-
Csak nem, találtál egy másik marhát, akivel
szórakozhatsz, Bella?
-
Ne, merj így beszélni vele! – mondta neki Edwárd.
-
Te csak hallgass!
-
Nem! Te hallgass! Miért kell neked zaklatnod Bellát?
Nem tudod meg emészteni, aszt, hogy nem
téged választott, hogy elhagyott, mert mindenkinél el éred azt, hogy utáljanak
ugye? Tudom én! Közvetlen csatornám van a gondolataid felé. Bizony bele látok
mindenki fejébe, csak Belláéba nem, mert neki van egy pajzsa, neki ez a
képessége, csak te ezt nem tudtad. – A
mikor láttam, hogy Nahuel kezd be gurulni, elengedtem a pajzsom, és a
gondolataim azt üvöltötték Edwárdnak, hogy : Edwárd ne! Szeretlek, és nem akarom, hogy
bántson ez a barom. Többet érsz nekem annál, hogy hagyma, had tépjen szét.
Szeretlek, halod? Szeretlek! – erre odalépet hozzám, magához vont, és
meg csókolt.
-
Én is szeretlek, és ezért nem hagyom, hogy tovább
zaklasson téged! – na ez Nahuelnek nem tetszet, és felénk rohant, Edwárd
gyorsabb volt nála, és elkapta. Egy darabig elverekedtek, mire Nahuel neki
lökte Edwárdott egy közeli fának, ezt már én sem bírtam tovább és neki ugrottam
Nahuelnek. A kezeimet a vállaira tettem és átfordultam felette, erősen meg
rántottam és szembe fordítottam magammal, erősen gyomorszájon rúgtam és megint
mögé ugrottam a lábamat a lapockái közé, raktam, és térdre nyomtam a kezeit meg
feszítettem, gondolatban megint szóltam Edwárdnak: Gyere és rakd fel az I-re a pont ott! – oda lépett
mellém, és letépte Nahuel fejét, mire én ki téptem a karjait. A testrészeket
egy nagy kupacba hordtuk, hogy meg gyújtsuk őket. Az erdőből kifelé menet
megint beszélgettünk. :
-
Bella, tudom, hogy szeretnéd meg ismerni a családom,
ezért holnap elmegyünk hozzánk. Jó lesz?
-
Igen, köszönöm.
– és egy forró csókot nyomtam az orrára.